0 kommentVadkerti Attila augusztus 10-én, az Érsekújvár ellen játszott edzőmeccsen sérült meg. Egy nagy esést próbált tompítani, ekkor ütötte meg jobb kezének hüvelykujját. A vizsgálatok után kiderült, hogy az ujjában kisebb törés van, és a szalagok is sérültek. Két hétig gipszet kapott, de szerda óta csak kötést hord, és már labdás munkát is végez.
0 kommentBár a Bajnokok Ligája mérkőzések pontos időpontjai még nem ismertek, a szezonra való felkészülés már javában tart. Az Európai Kézilabda Szövetség workshopot szervez, adatokat és képeket kér be a kluboktól, az egy csoportba került csapatok pedig már egyeztetnek egymással.
7 kommentCsapatunk délután négy órakor útra kel, és Horvátországba, Vinkovciba utazik. A jövő heti - szeptember 1. - Kecskemét elleni bajnoki előtt főpróbát tart a Pick Szeged. Ellenfelünk a horvát bajnok, a Bajnokok Ligájában szereplő RK Zagreb együttese lesz. Az eldőlt, hogy Katzirz Dávid, Vadkerti Attila és Dusan Beocsanin nem léphet pályára, mindhárman sérüléssel bajlódnak. Fero Sulc viszont ott lehet, a szlovák válogatott irányító-átlövő csak a szerdai meccsen pihent.
2 kommentDusan Beocsanin a Resita elleni második meccsen sérült meg. A Pick Szeged szerb válogatott játékosa a második félidőt jéggel a vállán ülte végig a lelátón. A bal átlövőnek előbb visszarántották a karját, majd egy lövés után komoly fájdalmat érzett. Szerencsére nincs komoly gond, Beocsanin vállát megvizsgálták, kisebb húzódása van, néhány napos pihenő után edzésbe állhat. Dusan nagy valószínűséggel a szombati Zagreb elleni meccset kihagyja, azonban hétfőtől már tréningezhet.
34 kommentCsapatunk szerdán délelőtt ismét a román Resita ellen játszott edzőmeccset az újszegedi sportcsarnokban. A Pick Szeged végig kézben tartotta a mérkőzés irányítását, és végül 35-31-re nyert. Az első félidőben Maxim Butenko, a második játékrészben Lékai Máté ontotta a gólokat. Mikler Roland és Tatai Péter is több bravúrt bemutatott.
0 kommentTóth Mihály, csapatunk szlovák utánpótlás-válogatott kapusa a nyáron hazája ifjúsági-válogatottjával készült. Misi kedden megérkezett Szegedre, így bekapcsolódik a munkába. A fiatal, tehetséges hálóőr az elmúlt szezonban mutatkozott be a Pick Szegedben, pályára lépett a bajnokságban és Bajnokok Ligájában is.
19 kommentCsapatunk 35-31-es vereséget szenvedett a román Resitától. A Pick Szeged hiába vezetett a második félidő közepén már négy találattal, a hajrát jobban bíró román ezüstérmes megvert bennünket.
0 kommentKedden a Resita elleni mérkőzés előtt és alatt lehet bérletet vásárolni az újszegedi sportcsarnokban. A találkozót a www.webradio.hu élőben közvetíti, csapatunk honlapján már a félidőben jelentkezünk a legfrissebb eredménnyel3jegyzőkönyvvel, majd a lefújás után részletes beszámolót olvashatnak a Resita elleni edzőmeccsről.
0 kommentCsütörtökön 16 és 17 óra között a delmagyar.hu vendége lesz csapatunk vezetőedzője, Skaliczki László. Szurkolóink a bajnoki rajt előtt kérdezhetnek a Pick Szeged mesterétől. A kérdéseket a online@delmagyar.hu-ra küldhetik el.
7 kommentCsapatunk augusztus 24-én (kedden) 18 órakor a román bajnokság ezüstérmesét, a Resitát fogadja az újszegedi sportcsarnokban. Az edzőmeccsre a szurkolók ingyen mehetnek be.
8 kommentCsapatunk játékosai pénteken és szombaton pihenhettek. Skaliczki László vezetőedző két nap szabadságot engedélyezett a játékosoknak. Tatai Péter kapus családjával, párjával, és két gyermekével az aktív pihenést választotta. Petivel beszélgettünk az elmúlt időszakról, illetve a Pick Szeged előtt álló feladatokról.
1 kommentA csütörtöki Pick Bika Casting nagy médiaérdeklődés mellett zajlott, és azon alkalmak közé tartozott, amelyre Budapestről is ellátogattak a tévések. A Sport Klub stábja azonban nem csupán a bika válogatás miatt érkezett Szegedre. Arra voltak kíváncsiak, Mikler Roland hogyan érzi magát csapatunknál.
1 kommentKedden 18 órakor - ismét ingyenes lesz! - újabb edzőmérkőzést játszik a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A szeptember 1-jei bajnoki rajtra - a Kecskemétet fogadjuk majd hazai pályán - készülő kétszeres magyar bajnok a román Resitát látja vendégül az újszegedi sportcsarnokban.
3 kommentA Pick Szeged kézilabdacsapata és a Rádió 88 közös szervezésében került sor a Pick Bika Castingra 2010. augusztus 19-én, csütörtökön délután a szegedi Huszár Mátyás rakparton.
15 kommentAzoknak, akik eddig még nem váltottak bérletet, különleges lehetőségük lesz a csütörtöki Bika Castingon, hogy ezt megtegyék, ugyanis aznap a csapat fogja árulni a bérleteket.
8 kommentCsapatunk a héten kőkemény edzésekkel készül a szeptemberi bajnoki rajtra. Skaliczki László szerdán délelőtt - éppen két hét múlva játsszuk az első bajnokinkat a Kecskemét ellen - alaposan meghajtotta a fiúkat. Jó hír, hogy Zubai Szabolcs is teljes intenzitással végezte a gyakorlatokat.
2 kommentTöbb játékosunk is megsérült a tatabányai nemzetközi férfi kézilabdatornán. Katzirz Dávid vádlija, míg Zubai Szabolcs válla sérült meg. Rossz hír, hogy Dávid két hét pihenőre, míg Szabi egy hét pihenőre van ítélve.
31 kommentA Pick Szeged kézilabdacsapata és a Rádió 88 közös szervezésében kerül sor a Pick Bika Castingra 2010. augusztus 19-én, csütörtökön 16.00-18.30-ig a szegedi Huszár Mátyás rakparton. Egy játékos vetélkedőn döntjük majd el, hogy a 11 jelentkező közül ki lesz a csapat kabalájának megszemélyesítője.
0 kommentAugusztus 18-án, szerdán a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete, az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Központja és a Rádió88 közös szervezésében kerül sor egy ún. retró véradásra, ahol az önkéntesek újból átélhetik a régi idők véradásainak hangulatát.
1 kommentA múlt hét és a hétvége kézilabdás szempontból nagyon eseménydúsra sikeredett. A Pick a tatabányai tornán szerepelt, a szegedi szurkolók itthon mérték össze erejüket több szurkolói csapattal, a jövő szegedi reménységei pedig Veszprémben szerepeltek a nemzetközi Cell Kupán (Cell-Cup).
Mit vársz a füredi bajnokitól?
Kommentek