A nagy visszaszámlás: hat nap az első meccsig

Csapatunk augusztus 4-én és 5-én először játszik edzőmeccset a nyári felkészülési időszakban. A Pick ellenfele mindkét napon 18 órától Algéria válogatottja lesz az újszegedi sportcsarnokban. A meccsekre a belépés ingyenes.

Továbbra is lehet bérletet vásárolni, hétköznapokon a Tisza Volán-sportirodán. Jó hír azoknak, akik munkaidőben nem tudnak elmenni a Tisza Volán-sportirodára, hogy az augusztus 4. és 5. Algéria elleni edzőmeccsen is megvásárolhatják a bérletet. A meccs előtt 17 órától lesz árusítás.

Fontos információ az is, hogy a régi bérletesek helyeit augusztus 11. tartják, ezután viszont már az ő helyüket is értékesítik.

A csapatnak csütörtökön is három edzés szerepel a programban. A fiúk reggel hét órakor kezdtek a sportcsarnokban, majd 10.30-tól következett az újabb foglalkozás, zárásként pedig az esti edzés.

Auguszutus 9-én edzőtáborba utazik a Pick Szeged, Skaliczki László Tatán izzasztja majd a fiúkat. Az biztos, hogy ezen a héten már csatlakozik a kerethez Dusan Beocsanin, akit a Partizan Belgrád csapatától igazoltunk le, jelenleg a szerb juniro válogatottal készül.

Újabb edzőmeccsekkel bővült a program: augusztus 24-én és 25-én a román Resita érkezik hozzánk. A román együttesben szerepel két egykori játékosunk, Valentin Ghionea és Adrain Petrea, így drukkereink újból üdvözölhetik volt játékosainkat.

Az is biztos, hogy zárásként a szeptember 3-án és 4-én a Veszprém-kupán is indulunk, a Pick ott lesz a nagy rivális által szervezett tornán.

- s. r.-

 

Az alábbi képen látható a Pick Szeged 2010/2011-es kerete:

Álló sor (balról jobbra): Teimel Róbert, Frantisek Sulc, Kupcsik Bálint, Maros Baláz, Herbert Gábor, Katzirz Dávid, Zubai Szabolcs, Butenko Maxim, Bajorhegyi Ádám, Lékai Máté

Ülő sor (balról jobbra): Tomas Stranovsky, Vadkerti Attila, Grünfelder Péter, Skaliczki László vezetőedző, Tatai Péter, Mikler Roland, Miklós Gergő, Porobic Haris kapusedző, Nagy Norbert, Törő Szabolcs

vissza az előző oldalra
 

Kommentek

1234 következő következő Összes hozzászólás: 34
34. Boribona (2010.07.30. 22:33)

kiváncsian várom :)
A helyzet az, h idén nekem is új kedvencet kell keresnem megamnak. Mert mind a 4 régi kedvencem elment :( Mondjuk a najlepsit még sokáig nem felejtem el, az biztos. És Denit sem.
De nagyon várom már a meccseket, h végre "játékban" is lássam az új szerzeményeket. Pusztán az eddigi cikkekre, beszámolókra hagyatkozva, de anélkül, h láttam volna egyetlen labdapattintását, mégis úgy érzem, h Beocaninban nem fogok csalódni :)

33. -csucsu- (2010.07.30. 22:13)

hehehehe...majd privátba megírom neked..:D:D:D:D

igen,Kupcsik jó alkatú..magas,vékony,de izmos...:))

32. Boribona (2010.07.30. 22:09)

csucsukám, ki az új kedvenced? valami rávezetés, h kitaláljam? ;)

más: nem is gondoltam, h Kupcsik Bálint ilyen magas. A régi képeken egy vékonydongájú fiúnak tűnt, most meg úgy látszik, h nagyon jó alkata van. Reméljük a lába minél előbb 100%-os lesz

31. -csucsu- (2010.07.30. 22:08)

jó éjt neked is PickUltra!!

Boribona!
na ezt a részét passzolom..:D:D..de újítás biztos lesz..;)

30. PickUltra (2010.07.30. 22:06)

akkor majd meglátjuk mit tudnak :D
HAJRÁ SZEGED ÉS JÓ ÉJSZAKÁT ...ARANNYAL TELI ÁLMOKAT :D

29. Boribona (2010.07.30. 22:05)

na nee, ne legyenek más színek! Azt gondoltam, h a csapat színei adottak, és nem változnak csak akkor, ha a főszponzor megváltozik. És az most még nem történik meg v. igen? A Picknek még legalább 1 évig él a szerződése, nem? Az adidas mezek sem az adidas miatt voltak olyan színűek, amilyenek. Volt egy Pick-piros, egy szeviép-kék, meg egy ..ööö..milyen is?? Pick-bika fekete-fehér ;))

28. -csucsu- (2010.07.30. 22:04)

nem tudom..én is pont ezt kérdeztem nemrég....
ismeretlenek számomra...:S

27. PickUltra (2010.07.30. 22:04)

egyébként milyen ez a válogatott?nem hallottam még felőlük de nehogy megfricskázzanak bennünket :D

26. -csucsu- (2010.07.30. 22:01)

hát...másba nem nagyon...(sajnos)...:)))
de már várom a szerdai meccset..gondolom addigra készen lesz legalább egy fajta...:D

25. PickUltra (2010.07.30. 22:00)

sárga bizony :D olyan jóó lenne :D
veszprémet biztos vernénk abban :D

Összes hozzászólás: 341234 következő következő

Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!