A revans 1. része

Csapatunk szombaton 17 órakor a Kecskemét együttese ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében lép pályára az újszegedi sportcsarnokban. Van miért visszavágni a Bács megyei alakulatnak, az ősszel a BB-ligában 40-32-re legyőztek bennünket. Következik a Revans 1 része.

Az ősszel nem várt súlyos vereséget szenvedtünk Kecskeméten (40-32) a Budapest Bank férfi kézilabdaligában. A Bács megyei együttesben legfőbbképpen a Pick Szeged volt játékosa, Bajusz, Berta, Szabó, Nagy és Varsandán remekeltek. Azóta tovább erősödött a szegedi vonal, Gyuris Patrick igazolt volt edzőnk, Skaliczki László (1996-ban vele lettünk először bajnokok) csapatába.

Szombaton visszavághatunk a vereségért, a Pick 17 órakor az MK-negyeddöntő első mérkőzésén fogadja a Kecskemétet. Következik a Revans első része, hiszen a Bács megyeiek ellen háromszor is csatázunk az elkövetkező másfél hétben. Kétszer a Magyar Kupában, egyszer a BB-ligában.

A Pickből új szerzeményünk, Tomas Stranovsky és Simon Bence sérülés miatt nem tud pályára lépni, mindketten a lelátóról figyelik majd az eseményeket. Szerencsére a többiek egészségesek. Dragan Djukics bízik abban, hogy magabiztos előnyt szerzünk a jövő szombati (február 13., 17 óra) visszavágóra.

A belépő 1500 forintba kerül az MK-neyeddöntő első mérkőzésére.

vissza az előző oldalra
 

Kommentek


1. -csucsu- (2010.02.04. 09:38)

meg lesz...simán fogunk nyerni!!!
HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ PICK SZEGED!!!
végre meccssssss!!!:))


Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!