Lékai Máté várja az új kihívásokat

Egy hete derült ki, hogy Lékai Máté 2+1 évre a Pick játékosa lesz. Új irányítónk ma látogatást tett Szegeden, és közben készítettünk vele egy rövid interjút.

-Sikerült kipihenned magad?

-Olaszországban nyaraltam, és energiával telve várom az új kihívásokat, és az előttem álló feladatokat.

-Mivel élő szerződésed volt, és több csapat is érdeklődött irántad, sokáig húzódtak a tárgyalások, de végül mégis eljöttél Szegedre. Miért?

-Elsősorban a Bajnokok Ligája szereplés lehetősége vonzott, és az, hogy több játéklehetőségem lesz, mint amennyi például Veszprémben lehetett volna. A Szeged egy nagyon szimpatikus csapat, sok magyar játékossal.

-Kit mennyire ismersz a Pick új keretéből?

-A válogatottban Miklerrel és Törővel játszottam együtt, így őket ismerem, de a többieket nem. Jókat hallottam róluk, és remélem, hogy gyorsan befogadnak majd.

-Egy olyan posztra érkezel, ahol előtted egy meghatározó játékos szerepelt, akit sem a szurkolók szívében, sem a pályán nem lesz könnyű pótolni. Megbirkózol ezzel a teherrel?

-Erre fogok törekedni, és remélem, hogy egy év múlva majd azt fogják mondani a szurkolók: de jó, hogy leigazoltuk Lékai Mátét.

-Szerinted milyen tulajdonságaid, erősségeid lesznek majd leginkább a csapat hasznára?

-Ennek eldöntését inkább az edzőre és a csapattársakra bízom.

 

-Forgó Nóra-

vissza az előző oldalra
 

Kommentek


9. Imi (2010.07.15. 09:26)

http://pickfunok.webradio.hu/oldal/node/698

8. Boribona (2010.07.14. 21:43)

Más: azt nem mondom, h plágium ;) - de ez szinte szó szerint egy korábbi hsz-emből való:
Denit "sem a szurkolók szívében, sem a pályán nem lesz könnyű pótolni"

7. Boribona (2010.07.14. 21:41)

Kire gondolsz? a barátnőjére talán, aki miatt korábban sem akart Szegedre jönni - állítólag. Mert a csaj Fehérváron játszik. Veszprém ahhoz tényleg közelebb van...

6. PickFun (2010.07.14. 18:45)

igazából nemcsak az ő döntése volt...Kézi.hu-n lehetett olvasni hogy más is beleszólt!

5. MG (2010.07.14. 17:45)

PickFun egy játékosnak nem csak a pályán kell hoznia döntéseket. Ő döntött így... csakis kizárólag ő. Viselje a következményeket is, egyáltalán nem sajnálom. (De rosszat se kívánok neki.)
Hajrááá Szeged!!!

4. PickFun (2010.07.14. 17:20)

Csak az a baj hogy Kori nem a padot érdemli...

3. MG (2010.07.14. 17:02)

Hajrááá Máté!!!
PickFun nem kell bántani Korit valakinek a pad ideális hőmérséklet fenntartását is el kell végezni. Biztos sokat fizetnek érte;):)
Egyesek meg inkább a pályán szeretik koptatni a parkettát. Kinek mi jön be:D Ízlések és pofonok:)

Hajrááá Szeged!!!

2. Vani (2010.07.14. 16:48)

Nagyon szimpatikus hozzáállás, remélem tényleg összejön a "de jó, hogy leigazoltuk Lékai Mátét"!
Sok sikert!
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én már vártom a meccseket. :) Nem olyan rossz csapat ez!

1. PickFun (2010.07.14. 16:26)

Az már látszik hogy esze van!Nagy Kori jó padmelegítést :)


Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!