Vadkerti Attila: újabb két év a Pick Szegedben

Csapatunk válogatott szélsője, Vadkerti Attila újabb 2 éves megállapodást kötött a Pick Szeged együttesével. Körte így Törő Szabival szerepelhet majd a balszélen.

- Nem titok voltak ajánlataim - kezdte a beszélgetést Körte -, és főként azért akartam váltani, mert Luka Zvizej mögött keveset játszottam. Elfogadtam a helyzetem, hiszen Luka remek formában játszott, azonban én nem a padon akartam üldögélni. Mivel Zvizej elhagyta a csapatot, így egy új lehetőség állt elő. Mivel Törő Szabival felváltva játszhatunk, így mindenképpen a maradás mellett döntöttem. Skaliczki Lászlónál lettem először válogatott, így ismerem, remek edzőnek tartom. A pihenés mellett az edzések is fontos szerepet játszottak a szünbet alatt, most is izomlázam van. A műtöt térdem erősítettem Ványa Bankovics útmutatása alapján. A meccsek között nem volt időm a lábammal külön foglalkozni, most a nyáron már igen. Megerősödött, még jobb lett. A hétfői napot várom, jó lesz a régi és új csapattársakkal találkozni. Tomás Stranovskyt is nagyon várjuk, főként Herbert Gabival. Mindketten az olasz válogatottnak szurkoltunk a világbajnokságon, így az első kispályás meccsen kemény őrizetre számíthat. Bosszút állunk a vb-búcsúért...

- süli róbert -

vissza az előző oldalra
 

Kommentek


7. Zsó (2010.07.15. 17:29)

Na azért ez nem igaz , hogy neki köszönhetjük mert azért Luka a gólok nagy részét nem szélről hanem lerohanásból szerzi és arról senki nem tehet!És azért ne írjuk le Iváncsik Tamást se mert egy ingen profi játékos és sok borsot tört már a Pick Szeged és más csapatok orra alá!
Én csak ennyit akartam és lehet utálni de nekem akkor is ez lesz a véleményem!!!!!

6. Boribona (2010.07.09. 07:54)

Anélkül, h kisebbíteném Luka érdemeit, pl. az Iváncsik Tamásoknak is meg kell köszönni, h Zvizej így szórhatta a gólokat:))

5. Pip (2010.07.08. 19:57)

Iváncsik Tamás sem tud védekezni, mégsem cserélik le támadás és védekezés között, mert ezzel meggátolnák a lerohanás lehetőségét.
Azért mert egy szélső fent maradhat, még nem biztos, hogy tud védekezni.

4. MG (2010.07.08. 12:50)

Hajrá Körte most megmutathatod!!!
Üdv a csapatban Máté jól döntöttél!!!

De a legfontosabb, hogy HAJRÁÁÁ SZEGED!!!

3. Kucska László (2010.07.08. 10:05)

Üdv mindenkinek! Örülök hogy Vadkertivel sikerült megegyezni a folytatásról - gondolom nem kellett sokat győzködni. Zvizej árnyékában más játékosok is padozni kényszerülnek, de a jelen helyzetben ő lojális volt a Pickhez és ismét minket választott. Sok - egyéb fórumokon - megjelenő véleménnyel ellentétben én a csapat értékes tagjának tartom, bizonyos védekezési variációkhoz szükséges a játékmodora. Támadásban bizonyíthatja ismét Skaliczki L.-nak hogy a válogatottság nem megelőlegezett bizalom volt akkoriban. Bízom benne hogy Törővel jól kiegészítik egymást mind védekezésben mind támadásban. Személy szerint nem osztom a véleményt, hogy tud irányítani is, mert a sérüléshullámok idején láthattuk, hogy az alkalmi irányító szerepkörébe képzett középső játékosoknak / Bajusz, Jovanovic / is beletörött a bicskája. Ez kb. olyan mint a " nem kell két balkezes lövő a válogatottba, Gulyás tud lövőt is játszani, mert a magassága adott hozzá..." Hát az igen, más egyebek viszont...Egyébiránt ő egy klasszis SZÉLSŐ, jobbról a legjobb. Visszatérnék Törőhöz...Több vélemény is elhangzott, miszerint nem tud védekezni. Az Asobalban eltöltött évéről nem tudok nyilatkozni - mivel a Tv igen kevés spanyol bajnokit közvetít. Viszont nem hinném hogy támadás-védekezés között folyamatosan cserélte volna az edzője, ergo lehet hogy a védekezése fejlődött és megfelelt az Asobal átlagos színvonalának. Mint sok más kérdésre, úgy erre is választ kapunk hamarosan. Hajrá Pick Szeged!

2. Boribona (2010.07.07. 18:52)

Jó hír hogy marad, Körtét nem is tudnám más csapatban elképzelni.
Ráadásul Törővel összehasonlítva sokkal komplexebb játékos, többet tud hozzátenni a mérkőzéshez.
Ketten együtt majdcsak pótolják Lukát :)

1. Viki (2010.07.07. 17:30)

Nagyon örülök, hogy maradsz a csapatnál!!!
Remélem sok-sok lehetőséget kapsz!!! megérdemled:)


Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!