Vereséggel kezdtünk Kielcében

HSV Hamburg (német)-Pick Szeged 34-27 (17-12) Nemzetközi torna, Kielce, 1. forduló. Gólszerzőink: Krivokapics és Oszmajics 6-6, Andjelkovics, Vancsics, Ghionea, Kos, Katzirz 2-2, Herbert, Simon, Lele, Zubai, Zvizej. Csapatunk lejátszotta első mérkőzését a lengyelországi négycsapatos nemzetközi tornán. A nyitómeccsen a német Hamburg már a félidőben öt góllal vezetett, és a végén magabiztosan nyert.

Lele Ambrus ügyvezető foglalta össze a meccset:

- Ne feledjük, a Hamburg egy egészen más világ. Csupa klasszissal. Ellenük csak akkor lenne esélyünk, ha 100 százalékot nyújtana mindenki, de most még a felkészülés közepén járunk. Voltak biztató teljesítmények, a srácok hajtottak, küzdöttek, a második félidő elején sikerült feljönnünk 21-18-ra, és ezután is négy gól körül jártunk. Sajnos a németek ellen nem volt kimagasló kapusteljesítményünk - 6 védésük volt az egész meccsen -, sem Marjanac, sem Liszkai nem tett hozzá a játékhoz. Krivokapics és Oszmajics második félidei teljesítménye mindenképpen dicsérhető, remélem, hogy szombaton a Lübecke ellen javítunk. Gyorsaságban kell fejlődnünk, ebben voltak jobbak a németek.

A további program, szombat, 13 óra: Pick Szeged-Lübecke, 15 óra: Kielce-Hamburg. Vasárnap, 12 óra: Lübecke-Hamburg, 14.30: Kielce-Pick Szeged.

vissza az előző oldalra
 

Kommentek


1. pbg1996 (2009.08.16. 15:31)

na Krivo legalább most mutatott vmit,de ezt jólenne minden meccsen látni!


Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!